Ehhez a bejegyzéshez most nincsen kép, ugyanis ma reggel, a zuhany alatt döbbentem rá, hogy elfelejtettem lefotózni a vacsorát - igen, ez is előfordul néha. Ami miatt azonban kép nélkül is mindenképp meg szeretném osztani a dolgot, az a fogás egyszerűsége és nagyszerűsége.
Tegnap este - mint már annyiszor - addig gondolkodtam azon, hogy mit készítsek vacsorára, mire majdnem teljesen kifutottam az időből. Volt ugyan egy kis maradék sült hús itthon, de az a fél fogunkra sem lett volna elég, nem három embernek egy kiadós vacsorához, ezért kénytelen voltam kicsit improvizálni. Gondolom, más is járt már úgy, hogy megmaradt valami kis - jellemzően fél adag - kaja, ami aztán a későbbi friss főzések után ment a szemétbe, jobb esetben a kutyának. Én viszont utálok ételt kidobni, kutyánk pedig nincs, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ez a hús lesz a vacsora, ha belezöldülök is.
Itt jön a jó kérdés, hogyan készítsünk egy fél adag sült húsból három főre vacsorát. Ha nyár lenne, most beleaprítottam volna egy salátába, de mivel nem sok salátanövény volt itthon, ez most nem volt alternatíva. Viszont találtam a spájzban - közvetlenül az oroszok mellett - egy fél csomag tésztát és némi paradicsomlevet. Emellett volt még két gerezd meghámozott - szintén maradék - fokhagymám is. Ezekhez már csak egy kis hagyma, némi fűszer és húsz perc kellett, hogy készen legyen a vacsora.
A húst apró darabokra vágtam, a hagymát megfonnyasztottam egy kis olajon, hozzáadtam a húst, a fokhagymát, felöntöttem a paradicsomlével, befűszereztem és kellő sűrűségűre főztem. Közben egy edényben kifőztem a fél csomag tésztát, majd az egészet összekevertem. Mivel épp nem volt itthon sajt, az most lemaradt, de akár azt is reszelhettem volna rá.
Valahogy így kell minimális idő alatt, maradékokból kiadós vacsorát főzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése